Sziasztok Bogyócák! ♡
Elég rég volt már, hogy blogoltam, szóval előre is bocsánatot kérek az elírásokért vagy az összevisszaságokért.
Régóta gondolkodom, hogyan kezdjek bele újra a blogolásba, de igazából semmi ötletem nincs, ezért csak belevágok a lecsóba.
Pár régebbi posztomat már töröltem, mert nem éreztem idevalónak őket, sőt lehet, hogy még többet is törölni fogok, kivéve a K-List bejegyzéseket, mert azokat szeretem visszanézni. lol
Most tényleg komolyan gondolom, hogy folytatni fogom a blogolást, mert kell egy kis rendszeresség az életembe és sok mindennel úgy vagyok mostanában, hogy belekezdek, de csak halogatom, szóval próbálom "erőltetni" a dolgokat, de egy idő után visszarázódom és nem kell tovább erőltetnem.
Visszanéztem, hogy mikor írtam utoljára rendes posztot (2020-ban, omg), de rá kellett jönnöm az sem rendes poszt volt, csak valami összevisszaság, lol. Nos, azóta sok minden történt és szeretném végre kiírni magamból, szóval nagyjából visszamegyek 2020-ba.
2020 decemberében felmondtam a pesti munkahelyemen, mert már irtóra elegem volt, idegileg nagyon kivoltam, kellett a pihenés, így hazaköltöztem vidékre 2021 januárjában. Felmondtam az albérletem is, mert bőven elég volt az a három és fél év, hogy kb idegenekkel laktam együtt, úgy voltam vele, hogy ha akarok akkor bármikor visszatudok menni Pestre, de abba az albérletbe már nem szeretnék menni. Így hát, amikor hazajöttem úgy voltam vele, nem akarok rögtön nekiállni dolgozni, pihenni szeretnék. Szerencsére a szüleim is támogattak ebben, így januártól egészen május közepéig igazából nem csináltam semmit. Mármint úgy semmit, hogy új hobbikat találtam magamnak, mint például a műgyantakészítést, amire ha van időm a mai napig csinálom.
Májusban elkezdtem dolgozni egy helyi cégnél, amit egy ismerős ajánlott, de bárcsak ne mentem volna oda, azt is megbántam, mert pont az az ismerős, aki ajánlotta a melót, pont ő kezdett el szívatni, minden alja melót velem csináltatott, stb, szóval ott is igazából 1 év 3 hónapot dolgoztam, mert mondjuk úgy, hogy bezárt a hely és közös megegyezéssel mindenkit elküldtek. Tehát tavaly szeptembere óta megint nincs munkahelyem, mert itt vidéken semmi nincs, csak kőműves meló, de már azon is elgondolkodtam, hogy ezt a szakmát is kitanulom. Szóval nagyon röviden ez történt velem 2020 óta... Van pár dolog, amit a megbántam ebben a 2 évben, de úgy vagyok vele, hogy ezekből is tanultam valamit.
Na de erről elég is ennyit. Most írás közben gondolkoztam, hogy az életemben jelenleg nem nagyon történik semmi sem, ezért valószínűleg könyv és sorozatajánlókat fogok majd írni, meg k-popról, mert azt ki nem hagyhatom. :D
Látom, hogy van két új feliratkozóm is. ♡ Köszönöm szépen, hogy még így az "üres" blogomra is feliratkoztatok. ♡ Azoknak is nagyon szépen köszönöm, akik eddig itt voltak velem. ♡
Na, de mára elég is a zagyvaságaimból, itt a szokásos zeneajánlóm a poszt végére.
Köszi mindenkinek, hogy végigolvastátok! ♡

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése